Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.
Drága jó Mamuskám,
Nyár van a világon,
Nap süt le a földre
Madár szól az ágon.
Szivünk világában
Szintén meleg nyár van
Szeretetnek napja
Fürdeti sugárban.
Tele van a szivünk
Szép madárénekkel
Légy megáldva hosszú
És boldog élettel!
“Élni való minden élet,
Csak magadnak hű maradj
Veszteség nem érhet téged,
Hogyha az leszel, ami vagy.”
“Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.”
Nem csoda, hogy rossz a kedvem. Az ikertestvérem elfeledkezett a születésnapomról.